Látnivalók

Betyár barlang / 12-es szoba  A ságváriak 12-es szobaként emlegetik, mivel 12 „szobából” áll. Mint ismeretes, környékünkön vastag a lösztakaró, így könnyen kiáshatták ezt a búvóhelyet. Hogy ki ásta ki, azt senki sem tudja, egyes írások török, sőt tatárok elől menekülőknek tulajdonítják a kiásását. Ismertté a betyárvilág alkonyán vált, amikor is betyárok tanyája lett. A Déli vasút megépítéséig (1860), amíg nem voltak lecsapolva a Balaton parti nádasok, mocsarak, a megye belső útjainak nagyobb volt a forgalma, így az ún. Miklósi v. Miklós-parti útnak, amely északról, Kiliti felől közelítette meg a Jaba völgyét, éppen szemben a Malom-heggyel, ahol a 12-es szoba található. A Miklósi-út a Jaba felé vezető út találkozása előtt kiszélesedett, és a lapos völgyben két kút is adott vizet a szomjazóknak: a kristálytiszta (gyógyhatásúnak tartották) és a másik, amelynek rozsdaszínű volt a vize. Itt, valamint a két út találkozásánál elhelyezkedő csárdánál gyakran megpihentek a fáradt utazók. Jó rálátás volt a hegyről a csárdára, talán még jelzés is volt a csárdás részéről a betyárok felé. Somogyban híres betyárok „termettek”, így a két Patkó testvér, János és Pista. Későn kezdték a betyárkodást, túl a harmincon, de aztán hamar hírnévre tettek szert. 1860 táján összeveszett a két testvér, Pista a kis Koppány-völgyét választotta betyárélete helyszínéül.  Patkó Pista volt az, aki bandájával a környéket járta, őket tartották a 12-es szoba lakóinak. Hajdan akkora volt csak a rejtekhely bejárata, mint egy nagyobb rókalyuk, aki nem ismerte a helyet, nem sejthette, mit is rejt a földbe vájt szállás. A Bujó-likhoz hasonlóan az évek-évtizedek folyamán a barlang is feltöltődött, napjainkban már nehézkesebb a bejutás. A nagysikerű Löszölő-Tökölő Túrák egyik állomása.  Bujó-lik Ságvár egyik nevezetes pontja, amelynek történetéről nem találunk írott anyagot, csak a szájhagyományra hagyatkozhatunk. A Bujó-lik egy egyre rövidülő alagút, amely a Lándor- hegyen található. Történelmi írásokban (1920-as évek után) Lyukas-dombként jelölik, de ezt a nevet valószínűleg nem ságvári ember adhatta neki, mert a községben régebben nem használták a lyukas kifejezést, csak a lik, likas formát. A domb szó amúgy nálunk nincs használatban, a legkisebb emelkedést is hegynek nevezik. Aki járt már a Bujó-liknál, a löszfalak között a Mély-úton haladva, megérti, miért is próbáltak lefaragni a hegy magasságából. Az 50-es években az akkor 90 éves Kása István mesélte el azt a történetet, amit gyermekkorában hallott az alagút létrejöttéről. A történet szerint a hegy túloldalán volt az akkori református lelkész szőlője, és az ő elméjében született meg az alagút fúrásának ötlete. Egyik évben gazdagon termett a szőlő, lett bor bőven, s a hegy két oldalára kitettek egy-egy jókora hordót teli borral, és aki arra járt és dolgozott az ásáson, az ihatott belőle. A Bujó-lik elkészült,melynek hossza és magassága az idők folyamán lassan csökken. Hajdan olyan magas volt, hogy lovas kocsival is közlekedtek rajta, de napjainkban már feltöltődött,  így már könnyen elérni a tetejét. A közepén van egy kis görbület, bizonyítva, hogy valóban két oldalról történt az ásás. A mesélő Csicsvai Vasas Andrást nevezte meg az ötlet gazdájának. Ezek szerint a Bujó-lik létrejötte valamikor 1800 és 1832 közé tehető, hiszen ő ekkor volt református lelkész Ságváron. A Bujó-lik napjainkban is kedvelt kiránduló hely, az egyik állomása a falu legszebb helyeit is érintő Löszölő- Tökölő Túráknak. Gám puszta Lőrincz Mátyás emlékoszlop A török hódoltság után a ságvári határ nagyobb része a veszprémi kegyes káptalan birtoka volt, egészen az 1946- os földosztásig. A ságvári és kiliti határt elválasztó fasortól délre építették meg Gám vagy Gámi falu pusztát, amit 1856 táján jelöltek ki, s arról a régi faluról kapta a nevét, amely valaha a Jaba patak és az erdő között terült el. A környék legszebb pusztái között emlegették. Hozzátartozott Ürü-major (a ma is álló épület volt a vincellér ház), amit a híres Diófa-sor kötött össze a pusztával, négy sor diófa, amiből mára nem maradt semmi. A pusztát a II. világháború után lebontották, anyagából épült fel a mai Újtelep csaknem három utcája. A régi pusztából nem maradt más, csupán egy árva kereszt, ami nem kellett senkinek. Későbbiekben egy óvatlan kombájnos ledöntötte és sorsára hagyta. 2002-ben megjelent egy könyv Pusztán születtem címmel az egykori pusztagazda fia, Bán Ferenc tollából. A nagy-nagy szeretettel írt könyv ráirányította egy kis csoport figyelmét az árva keresztre. A egykori puszta emléke és az elárvult kereszt szívügye lett a kis csoportnak. Felújították és újjászentelték a ledőlt keresztet, rendbe tették az emlékhely környékét és minden évben ökomenikus istentisztelettel emlékeznek meg az egykori virágzó pusztáról és az ott élő emberekről. A puszta történetéhez egy tragikus esemény is hozzátartozik. 1944. november 5-én Lőrincz Mátyás (23 éves, a veszprémi Puma repülőszázad őrmestere) és társai Tapolca légterében támadták meg az amerikai bombázókat. Az őrmester a könnyebben megsérült gépével a puszta közelében, egy mezőn próbált meg leszállni, de gépe - egy a levegőből nem látható - árokba gurult, átvágódott és kigyulladt. A pilóta gépével együtt elégett. A hősi halált halt pilóta hamvait először Csornán helyezték el, majd később pedig Budapesten. Csornán kegyeletből azóta is gondozzák a sírját. 2008. november 8-án a gámi kereszt mellé került elhelyezésre Lőrincz Mátyás emlékére állított emlékoszlop, amit Jónás László nyimi fafaragó készített és ajánlott fel. A emléktábla alatti urnában elhelyezésre került a pilóta néhány megmaradt csontja is, amelyet unokaöccse, Bedő Csongor László és családja hozott el az ünnepségre. 2009-ben a ságvári Önkormányzat segítségével sikerült egy igazán szép és méltó emlékhelyet kialakítani az egykori Gám pusztán. Az emlékhely könnyen megközelíthető, csupán pár kilométerre van a falu központjától. 2013-tól a nagysikerű Löszölő-Tökölő-Megalöszölő Túrák egyik állomása.  KÉPES FA Ott áll a Jaba pusztára vezető út mellett az a több mint 300 évesnek mondott tölgyfa, amely az andocsi búcsúra igyekvő zarándokok egyik pihenő helye volt, amíg gyalogosan jutottak el a somogyi kegyhelyre. A legenda szerint 1520 táján egy éjszaka nagy fényesség szállt Somogy egén és Andocs felett Mária jelent meg angyalaival, csodálatos énekektől kísérve. Nagy csodálkozással és félelemmel látták másnap reggel, hogy a falu közepén, egy téren tornyos kis kápolna állt, oltárán Máriát és a kisdedet ábrázoló szoborral. A legenda azt tartja, hogy a kápolna előzőleg Kalocsán állt, s az angyalok azért hozták el a Dunántúlra, mert Kalocsán nem tisztelték eléggé a Szűzanyát. A legenda több változata kering a hívők köreiben a csodatévő Mária-szobrot ért sérelemről, az elkövető az egyik történetben török, a másik szerint már kálomista jobbágy szentségtelenítette meg Isten házát. Mindenesetre Andocson messze földről érkező zarándokok tömege fordul meg, ma már korszerű járművekkel, nem úgy, mint valaha. Leghűségesebb zarándokok a székesfehérvári felsővárosi egyházközség tagjai, illetve a kalocsai „bűnösök”, akik szeretnék jóvátenni a bűnűket, és visszaédesgetni Máriát Kalocsára. A székesfehérvári zarándokok története 1706-ra nyúlik vissza, amikor a város magisztrátusa kihirdette, hogy a nagy pestisjárvány elmúlásának örömére hálaadó körmenetet tartanak, amelyen miden háztól legalább egy főnek részt kellett vennie. Ezen a körmeneten határozták el, hogy minden év szeptember első vasárnapján az Andocsi Szűz Mária előtt tisztelegnek. Azt, hogy e fogadást 1824 előtt mennyire tartották be nem tudjuk, de a fenti dátumtól jegyzőkönyvben rögzítik a nevezetes eseményen történteket és hogy hányan vettek azon részt. A zarándoklat 6 napig tartott, ennyi idő alatt fordultak meg. Csütörtökön hajnalban indultak, Gamásza- pusztán éjszakáztak, majd Kilitinél mise és ebéd után letértek a hagyományos útról s a régi idők útján járva közelítették meg Kapolyt, majd onnan tovább menve szombat dél tájon érkeztek meg Andocsra. Vasárnap délben indultak vissza Fehérvárra, ahová kedden érkeztek megtisztult lélekkel, elfáradt testtel. Ezen út egyik pihenőhelye, a Jabára vezető út mellett a több mint 300 évesnek mondott tölgyfa alatt volt, amelynek magasan a törzsén két ág között volt elhelyezve a Szent Vendelt ábrázoló festmény, melyen a Szent bárányokkal körülvéve látható. A szentképet a székesfehérvári zarándokok helyezték el 1930-ban, állítólag ez idő tájt az állatok között dúlt valamilyen járvány, ami nagyon megfogyasztotta a máskor oly népes nyájakat, amelyek a zarándokok útját kísérő dombokon legelésztek. Ez alatt a Képes-fa alatt – ahogy elnevezték – pihentek és imádkoztak, de Gám-pusztáról is hoztak le kalácsot és hűvös aludttejet, legalábbis Bán Ferenc pusztagazda idején, amikor Erzsike nevű lánya a puszta köcsögeit, ibrikjeit megtöltve megalvasztott tejjel kínálta a búcsúsokat, a gámi gyereksereg kíséretében. Gyalogos búcsújárók utoljára 1961-ben jöttek Fehérvárról a Képes-fa irányába. Voltak ságvári búcsújárók is, akik a szeptember 12-ei Mária-naphoz legközelebb eső vasárnap indultak útnak. Két nap alatt megfordultak, megújult hittel érkeztek haza, ajándékokat hoztak a családtagoknak, gyerekeknek. Ha valaki most látja a fát hiába keresi a képet, csupán egy keretbe foglalt szoborfélét találunk rajta. Az eredeti Szent Vendelt ábrázoló kép sajnos már nem éke az öreg tölgynek. Az 1980-as évek elején a sérült, összefirkált képet Együd Árpád Kaposvárra vitte restaurálásra, váratlan halála után felvették a hagyatékába, s csak hosszas levelezés után kaptuk vissza megőrzésre. Egy kiállításon bemutatásra került, azóta hollétéről nem tudunk. Reméljük, hogy egyszer majd előkerül a kép, amelynek csupán eszmei értéke van, hiszen egy naiv festő műve lehet és a sok évtized nyoma is meglátszik rajta. A Ságvárért Egyesület 2010-ben elhatározta, hogy az elveszett kép helyett újat készíttet. Molnárné Szolyák Éva, az egyesület tagja felajánlotta, hogy megfesti a képet, amelynek keretét Horváth Zoltán készítette el. Az új kép felszentelésére 2011. május 7-én került sor. Dr. Gárdonyi Máté, Balatonkiliti és Ságvár plébánosa több mint 200 fő előtt kért áldást az öreg tölgyre és annak új képére. Az ünnepségre több településről is érkeztek, a legtöbben Ságvárról, de voltak Balatonkilitiről, Lulláról, Andocsról és Székesfehérvárról is. A Képes-fának régen csupán egyházi szerepe volt, mára viszont világi események is fűződnek a nevéhez: túraútvonal, közösségi és családi kirándulások színtere lett, ezért is tartja fontosnak a fa megőrzését és környezetének védelmét. Szeretnénk, ha ez az újból felfedezett kincs sokáig fennmaradhatna festői környezetével együtt, hogy az elkövetkezendő nemzedékek is büszkék lehessenek rá. A Képes-fa a nagysikerű Löszölő-Tökölő Túrák egyik állomása. 2011-ben 5. helyezést ért el Az Év Fája versenyen. Barlangszerű löszüregek Ságvár határában 2013. augusztus 6-án Eszterhás István, Szentes György és Tarsoly Péter   A MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT VULKÁNSZPELEOLÓGIAI KOLLEKTÍVÁJÁNAK TAGJAI  Bognár Zsolt "Bogesz" kíséretével feltérképezték a Bujó-likat  és a Betyár-barlangot.   Eszterhás István beszámolóját alább olvashatják:   Mielőtt rátérnék az üregek bemutatására, előbb röviden ismertetni kívánom a környék földtani és földrajzi helyzetét, majd ezen alapokba helyezve szólok az üregekről.     A régebben keletkezett kőzetek nyilván a mélyben vannak. A felszínen általában a legfiatalabb rétegek találhatók. Mélyfúrásokból ismert, hogy Ságvár környékén a 300 millió éve, a Velencei-hegység zömével egy időben keletkezett gránitot is megtalálták. Ezen 50 millió éves tengeri üledékekből származó homokkövet és mészkövet is harántolt a fúró. Mindezekre további homokos tengeri üledékek telepedtek. A terület a tengerből mintegy 5 millió évvel ezelőtt kezdett kiemelkedni, szárazulattá válni. Ez persze a szó szoros értelmében sem volt zökkenőmentes. A kiemelkedő térszín feldarabolódott. Nagy törésvonalak keletkeztek a mai Balatonnal párhuzamos irányban, továbbá erre merőlegesen másodlagos törések. A törésvonalak mentén természetesen elmozdulások játszódtak le. Többnyire egy pikkelyes szerkezet alakult ki, melyre jellemző, hogy dél felé megdőltek a korábbi vízszintes rétegek, így délre lankás lejtők, északra meredek oldalú dombok alakultak. Mintegy 1-2 millió évvel ezelőtti időben, az ún. jégkorszakok idején kezdődött a felszínt ma borító lösztakaró kialakulása.     A lösz egy a szél által szállított és leülepített, zömében finomszemcsés (0,02-0,05 mm átmérőjű), főleg kvarcszemcsékből álló, mésszel cementált sárgás-barnás-szürkés színű kőzet. Több fajtája van. Ságvár környékén és többnyire az egész Külső-Somogyban ún. szárazföldi lösz alakult Ez annyit jelent, hogy az egykoron hulló por füves pusztára érkezett és a növényzet között megkötődött. E löszréteg vastagsága itt 30-50 m között váltakozik. A lösz anyagát a szél a jégkorszakokban az eljegesedett területek pereméről, többnyire északkelet felől hordta ide. Meglehetősen laza kőzet, újjak közt szétmorzsolható, hisz térfogatának kb. a felét apró üregek, hézagok teszik ki. Függőleges kapillárisrendszere miatt le-leszakadozó meredek falakban képes megállni. A lösz felszínén az éghajlat és a növényzet hatására jó termőképességű ún. barna erdőtalaj alakult.   Külső-Somogy a Balaton és a Kapos-folyó között elterülő, mintegy 2750 km2-es táj. Három részterülete van, úgymint:   - Somogyvári-dombság (a nyugati részen),   - Koppánymenti-dombság (a keleti részen),   - Kaposmenti-dombság (a déli részen).   Átlagos magassága 186 m, a legmagasabb (és egyben Somogy megye legmagasabb pontja is) a Kőröshegy melletti Gyugy-hát 316,43 m tengerszint feletti magassággal. Mint már volt róla szó a dombhátak megbillent helyzetűek, a déli lejtők lankásak, az északiak meredekek. A dombhátak közti mélyedésekbe telepedtek be az ÉÉK felé tartó folyóvizek, a Jaba, a Kis-Koppány, a Koppány és a kisebb, időszakos vízfolyások. Ságvár, a római kori Tricciana a Koppánymenti-dombság települése. A 38 km2-es határában a belterület a keleti részben foglal helyet, nyugaton találhatók a szőlőskertek, gyümölcsösök, szántók, erdők, legelők  –  no, és persze a nevezetes löszüregek.   Az üregeket emberek ásták, vájták ki, tehát nem tekinthetők barlangoknak. Létrehozásuk kora a múlt homályába vész. Készítésükről hosszú időn át csak szóbeszédben terjedtek mondák, melyeket aztán az 1950-es években írtak le. A formailag egymástól teljesen eltérő Bújó-lik, valamint a Betyár-barlang is több száz évesnek látszik megjelenésük és környezetük alapján.   Bújó-lik a Lándor-hegy csúcsrégiójában található (a keleti bejáratának EOV-koordinátái: X = 165252, Y = 576607, Z = 204 m) hozzávetőleg kelet-nyugati (pontosan 72-252º) irányú alagút. Hossza 21,6 m, szélessége 2 m körüli, magassága átlagosan 1,75 m (2013-ban), mely az omladozó bejáratoknál alacsonyabb, középtájon magasabb. Az elbeszélések szerint korábban hosszabb és magasabb volt. Az 1950-es években állítólag még lovas kocsival is át lehetett rajta hajtani. Az, hogy a Bújó-lik alagútja nem egyenes, hanem egy enyhe görbület van benne, arra utal, hogy a két vége felől kezdték ásni és a szelvények a keletről mért 12-15 m körül nem pontosan találkoztak. A lejegyzések szerint  1954-ben  90 éves  Kása István  úgy mesélte el az elődeitől hallott alagútkészítési történetet, hogy a falu református lelkésze, Csicsvai Vasas András (1800-1832) készítette, hogy a hegy nyugati oldalán levő szőlőjét könnyebben megközelíthesse. Ezért a két végponton levő munkahelyhez 1-1 hordó bort tetetett és az ott dolgozók ebből tetszés szerint ihattak. Az egyházi iratok szerint viszont e lelkésznek nem is volt szőlője, csak egy pincéje a Lándor-hegyen, amit a rektornak adott át használatra. Az alagútba beszűrődik  a kinti fény,  tehát lámpa nem feltétlenül szükséges a megtekintéséhez. A bejáratok között átjár a levegő, így a hőmérséklet csak enyhén mérsékeltebb a felszínitől. Rovarokat és más élőlényeket ottjártunkkor (2013. aug. 6.) nem észleltünk. A Bújó-likat minden bizonnyal sokan megtekintik, hisz szinte minden tenyérnyi helyen bekarcolt nevek, monogramok vannak, pedig az embereknek szerencsére egyre nagyobb hányada nem is így kíván maradandó emléket biztosítani magának. A Bújó-likat a falu központjától mintegy másfél kilométerre, a sárga sáv jelzés mentén lehet megtalálni. TÉRKÉP   A Betyár-barlang, vagy 12-es szoba a Malom-hegy meredek, északi oldalának felső harmadában nyílik (bejáratának EOV-koordinátái: X = 164913, Y = 574842, Z = 209 m). 180 cm széles, 130 cm magas bejárata egy meredek „lépcső”-vel indul. E bejárati aknából jobb és bal oldali irányba is tovább lehet haladni guggolva, kúszva a belső terek felé. Az üreg bejárásához lámpára is szükség van. Az első néhány méter megtétele után kiderül, miért is nevezik „12-es szobának” (pontosabban 12 szobásnak) az üreget. Készítői valószínűleg  több  generáción   keresztül   egy  12  kisebb-nagyobb  fülkéből  álló, aszimmetrikus labirintust véstek itt a löszbe. Készítésének ideje ez esetben is ismeretlen, de bizonyára több száz éve készült. Egyesek a törökök, sőt a tatárok támadása elől menekülők mentshelyének tartják. Az 1800-as évek második felében állítólag betyártanya volt. Úgymond Patkó Pista (született Tóth István 1829-1862), valamint az ő embereinek volt a rejtekhelye. Az üreggel szemben, lent a Jaba-völgyben volt az ún. Kettes-kút és mellette egy csárda. Az állathajtók és más utazók itt meg-megpihentek. Rájuk csapott le alkalmasint Patkó Pista és bandája. Bekarcolt nevek, monogramok, dátumok ez üregben is bőven vannak. A legrégebbi évszám  1887. Az üregrendszer teljes hossza 52,75 m, magassága az 50 és 213 cm között, szélessége a 60 és 320 cm között váltakozik. TÉRKÉP Ha a bejárattól jobbra indulunk, akkor az I. majd a II. szobába kúszhatunk. Ez utóbbi egy elosztó hely a III. a IV. az V. és a VI. szobák felé. E II. vagy elosztó szobában már fel is állhatunk. Innen a további út a VI. szobából nyílik, a legnagyobb (8,3 x 2 m alapterületű)     VII.    szobába, kicsiny VIII. szobába és egy szűk, csak kúszva járható bebújón át a 2,8 m átmérőjű és 1,75 m magas, kör alakú IX. szobába, valamint a legmagasabb (213 cm) 4,5 m hosszú, X. szobába. A VI. szobából tovább kúszhatunk a XI. és a XII. szobába, ahonnan már látszik a bejáraton beszűrődő fény és így rövid időn belül kijuthatunk. A II. és XII. szoba között nagyjából vízszintes az aljzat. A bejárattól e vízszintes részt csak 12-16º-os lejtőn érhetjük el.  Némelyik  szobának  szépen faragott,  boltíves bejárata  van,  másoknak csak  egyszerű lyuk  a  bejárójuk.  Az üreg  bejáratától 3-4 méterre már sötét van. A levegő hőmérséklete is hűvös (télen ez a hőmérséklet nyilván melegérzetet kelt). Csak minimális légmozgást észleltünk. Az üregben sok legyet, szúnyogot vettünk észre és nyilván sok más apró rovar is volt (de azokból nem gyűjtöttünk, így meghatározásuk is elmaradt). Két a mennyezeten pihenő lepkét viszont azonosítani tudtunk, ezek: a kutyabenge-araszoló (Triphosa dubitata) és a nappali pávas zem (Inachis io) – ezek más üregekben, barlangokban is gyakoriak. Üregben viszont csak itt találkoztunk szürke hosszúfülű-denevérrel (Plecotus austriacus). A Betyár- barlangot már kevesebben látogatják, mint a Bújó-likat, ennek ellenére mégis szemetesebb. A gyérebb látogatottság okai lehetnek, hogy a Betyár-barlang szájához igen meredek ösvény vezet, benne többnyire csak guggolva, kúszva lehet járni, valamint lámpa is kell a bejárásához, de a látvány, az élmény megéri a fáradtságot és kényelmetlenséget. Megközelíteni a Bújó-liktól a sárga sáv jelzés mentén tovább haladva lehet. Ez úton mintegy 2 km-t megtéve egy réthez érkezünk. Itt egy „Betyár-barlang” feliratú tábla tájékoztat, hogy az üreghez a sárga omega (Ώ) jelzés mentén mintegy 800 m megtétele után érünk fel. Mindkét üreg részét képezi a minden év júliusában sorra kerülő ságvári Löszölő Tökölő Túrának.    Eszterhás István Térképező csapat a Betyár-barlangban  (balról jobbra: Tarsoly Péter, Eszterhás István, Bognár Zsolt foto: Szentes György)