Copyright © 2020 Ságvár Község Önkormányzata

2018. TIZENKETTEDIK TELJESÍTMÉNYTÚRA

Tizenkettedik Löszölő (35) és Tökölő (16)
valamint kilencedik Megalöszölő (51) túrák 2018-ban
 
Változtatások az előző évhez képest: semmi. Végre, valahára ezt is megértük.
 
Pedig sokáig úgy volt, hogy lesz egy, méghozzá a rajt/cél helyszíne. A túra előtt két héttel derült ki,
hogy csúszni fog az iskola alsó épületének felújítása, így továbbra is használhatjuk az esemény
megrendezésére. Ennek nagyon örültünk, mivel sokkal alkalmasabbnak tartjuk az alternatív
megoldásként kínálkozó kultúrházzal szemben. Ez utóbbi udvarának sokkal kisebb a területe és sehol
sincs árnyék. Azon kívül közös bejárata van a szomszéd bolttal, ahova reggel árut szállítanak,
igencsak akadályoztuk volna egymás mozgását. Amúgy itt is minden feltétel adott a túra
lebonyolításához: szálláshely, WC, stb. Rajtoltató helyként a közelben lévő termelői piac bódéit
használtuk volna.
 
Az igazoló füzetek nyomtatását nagyjából két héttel a túra előtt szoktam elkezdeni. Már a nagy
részével kész voltam, amikor eldőlt, hogy maradunk a régi helyen. Aki nyomtatott már ki dolgokat,
tudja, hogy ekkora mennyiségű füzet elkészítésének igen borsos az ára. Két lehetőség kínálkozott a
probléma megoldására. Mivel nagyjából 100-150 méterre van egymástól a két épület, csak a szöveg
első 2-3 mondatát kell áthúznom minden egyes itinerben, vagy írok egy figyelmeztető szöveget, és
azt teszem ki a rajtbódékra, ahol mindenki látja. Nem akartam összefirkálni a kész füzeteket és mivel
egyszerűbbnek tűnt, az utóbbi megoldás mellett döntöttem. Vesztemre.
 
Miután mindenhova kitettem az említett fogalmazványt, a regisztrációt végzőknek mondom, hogy
hívják fel rá a túrázók figyelmét. Okvetlenül. Bólintanak, én meg rohanok is dolgomra. Hamar kiderül
mennyire rossz ötlet volt a könnyebb megoldást választani. Szinte mindenki az ellenkező irányba
indul el. A fő gond az, hogy a két helyszínt átszeli a 65-ös út. A leírás meg úgy kezdődik, hogy „kelj át
rajta”. A gyanútlan túrázók pedig meg is teszik. A legtöbbje gyorsan rájön, hogy a füzetben látottak
nem passzolnak a terepen tapasztaltakkal, így visszafordulnak. Nagy a káosz, villognak a szemek.
Sietek a rajthelyekhez, kérdezem, hogy jelzik-e a kitett papírok tanulmányozásának fontosságát?
Természetesen erről megfeledkeztek. Be kell látnom, hogy nem volt életszerű a kérés, így is nagy a
nyomás rajtuk.   
   
Most, hogy nekem már kevesebb a feladatom, próbálok minden indulót útba igazítani. Az idő előre
haladtával már ritkábban érkeznek a nevezők (a mai napra tolták a Balaton-átúszást is), így ez egyre
könnyebb.
 
Végre mindenkit sikerül a jó irányba állítani, és ezzel a fiaskóval le is tudjuk a mai nap negatívumait.
Már megint egy apróságnak tűnő dolog okozott nagy galibát. Nem lehet semmit sem félvállról venni.
 
STATISZTIKA:
Nevezők: Tökölő: 301
                 Löszölő: 83          
                 Megalöszölő: 39
                 Összesen: 422
Települések: 95  legtávolabbi: Gyula (Békés megye)
Nevezők néhány településről: Siófok: 95, Ságvár: 43, Kaposvár: 36, Budapest: 50,  Székesfehérvár: 17
Legfiatalabb teljesítők:
Tökölő: Dankházi Zselyke (6) Siófok,
Löszölő: Jankovics Zsombor (14) Ságvár,
Megalöszölő: Szilágyi Bence (24) Budapest
Legidősebb teljesítők:
Tökölő: Fehérvári József (77) Székesfehérvár,
Löszölő: Hámori István (71) Nógrádsáp,
Megalöszölő: Bell Sándor (66) Vác
A tizenkét alkalommal 279 településről 2107 túrázó érkezett hozzánk, ebből heten minden
rendezvényünkön részt vettek.
Ságvár Község Önkormányzata
Látogatóink száma: